Tánctanár - Gräff Anikó

 

Gräff Anikó

*Táncos - Koreográfus*

„Igazán jól táncolni csak Tűzzel és Szenvedéllyel lehet!”

 

Gyerek korom óta nagyon fontos szerepet tölt be életemben a sport, a mozgás, a tánc és nagyon hálás vagyok, hogy mai napig e szenvedélyemnek hódolhatok.
Gyerek koromban Ritmikus Sportgimnasztikázni kezdtem, melyet 6 évig folyamatos lelkesedéssel űztem. Itt alapoztam meg a hajlékonyságomat és megszerettem a zenével és különböző eszközökkel (karika, labda, kötél, szalag, buzogány) együtt előadott koreográfiák világát.
Ezt követően 1 évig Etka-, Hatha jógáztam, amelyből nagyon sokat tanultam. Testtudatosság, légzéstechnikák, autogén-tréning, jóga gyakorlatok stb.

Tánc és mozgás szeretetem további területek felé vitt, így a társastánc világát is megismerhettem és megtanultam a különböző stílusait. Azonban úgy éreztem, hogy nem teljesen ez az én világom, így elkezdtem keresgélni, hogy mi az, ami hozzám közelebb áll és egy rendezvényen fellépő tánccsoport előadása után döntöttem el, hogy a Street Dance stílusaival szeretnék foglalkozni. Magyarországon akkoriban még új dolognak számított és nem volt annyira elterjedt és népszerű, mint amennyire ma már igen. Annyira magával ragadott, hogy mai napig ezzel foglalkozom és mai napig a hobbimnak hódolhatok.

A tánc által nagyon sok fellépésen, rendezvényen, videoklippben és nemzetközi filmekben szerepeltem, részt vettem táncversenyeken is, ahol Országos Bajnoki címet is szereztünk duó  és csoportos kategóriában az általam készített koreográfiákkal. Manapság már a tánctanítás vette át a főszerepet. Örülök, hogy eddig sok mindenkinek át tudtam már adni a tánc és mozgás szeretetét és bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz.

 

 

 

Nagyon szeretek a tánccsapataimmal, táncosaimmal foglalkozni.

Koreográfiáimban több stílust használok, a Hip-Hop, New Style, Lyrical, Girly, Waacking stílusjegyeket, illetve az évek során kialakult és folyamatosan fejlődő saját stílusomat is.

Tanítványaim az általam készített koreográfiákat tanulják meg és adják elő különböző rendezvényeken és a táncversenyek alkalmával is kiemelkedő eredményeket érnek el.  Több Országos és Európa Bajnoki címek szerepelnek az eredmények között, mind a szóló, duó, csoport és formáció kategóriákban.

2000 óta tanítok, így az évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a tanításaim során. Kiváltképp örülök, ha a tanítványaim és hozzátartozói jó véleménnyel vannak a táncóráimról és pozitív visszajelzést kapok Tőlük, ahogy azt tette egyik kedves tanítványom nagymamája is egyik táncóra után, mely nagyon sokat jelent számomra! Gondolatait írásban is megfogalmazta, hogy másokkal is meg tudja osztani.

 

 

"Dorottya unokám 9 éves, és a nyári szünet előtt már láttam egy együttes táncbemutatót a hip-hop csoportokkal.
Akkor az is nagyon tetszett, és az különösen, hogy a csoportok bemutatói egész este gördülékenyen, jókedvűen, mégis fegyelmezetten zajlottak.
Mostanában unokámmal ritkábban tudok találkozni, és szerette volna, ha újra látom Őt táncolni a csoporttal. A tanárnő, Gräff Anikó megengedte, hogy beüljek, így megnéztem az egész órát.
Nagyon nagy örömömre szolgált, hogy a tanárnő olyan kiváló módszert használ, hogy a gyerekek játékos formában, élvezetesen, mégis komoly testedzést kapnak az órán, elsajátítva a tánc koreográfiáját is.
A  tanárnő igen magas és élvezetes tánckultúrájánál szinte csak a pedagógiai érzéke nagyobb, a gyerekeket nemcsak táncolni tanítja, hanem  figyel a gyerekek  önbizalmának kiépítésére ott, ahol az szükséges, és megfelelő mederbe tereli azt, akinél éppen túlteng ez a dolog. Bár jócskán túlléptem az 50. évemet, szinte kedvem lett volna beállni közéjük. És nagyon jólesett látni, hogy gyerekeink, unokáink a tanárnő "értő kezei" alatt itt igen jó helyen vannak, és nagyon jó dolgot csinálnak.
Üdvözlettel, szeretettel és őszinte tisztelettel: Szöllősy Julianna"

 

Táncóráimról még több vélemény olvasható a Sunny Dance név története menüpontban

 

 

Végzettségeim:

* Modern-Kortárs Táncpedagógus

* Rekreációs Sportedző

* Női Jógaoktató

 

Különböző táncstílusokat tanultam és sajátítottam el:

Hip-Hop, New Style, Girly Style, Waacking, Jazz-Funk, Lyrical, Ragga Dancehall, Locking, Popping, Freaky;

Street Jazz, Amerikai Jazz, Art-Jazz, Modern balett, Modern-Kortárs tánctechnikák (Limón, Graham, Kontakt improvizáció), Esztétikus testképzés, Társastáncok.

… és mai napig folyamatosan igyekszem tovább képezni magam.

 

Táncórák / Kurzusok, amelyeket tartok:

* Tánctanfolyamok, minden korosztály számára, heti rendszerességgel

* Intenzív tánckurzusok, workshopok 2 - 3 havonta

* Vendégtanárként, különböző (tánc)iskolákban, alkalmi vagy rendszeres időpontokban

* Cégeknél, alkalmi vagy rendszeres időpontokban

* Tánctáborokban, több (tánc)iskola meghívása által

* Szalagavató táncok, Keringő & Osztálytáncok

* Esküvői táncok

* Lánybúcsú táncok

* Magánórák

stb.

Ahol Tanítok/Tanítottam tánctanfolyamokat:

* Body Guard Fittnes (2000 – 2002)
* Sporttagozatos Általános Iskola, Budapest III. kerület.  (2001 – 2003)
* Csillaghegyi Közösségi Ház (2002-2008)
* Power Gym Fittnes (2005-2010)
* Roxy Stúdió (2008 óta)
* M10 Táncakadémia: Intenzív Tánckurzusokat és Workshopokat tartottam és tartok.

* Szegedi Táncművészeti Iskola: Intenzív tánckurzust tartottam több alkalommal is.

* Balassagyarmati Tánciskola: Intenzív tánckurzust tartottam

* Energy Dance Tánciskola, Szombathely: Intenzív tánckurzust tartottam

* Táncvarázs Sportegyesület (Halásztelek): Street Dance, Hip-Hop Tánccsoportok

 

Táncos Referenciáim:


¤ 1996-tól több tánccsapatban szerepeltem és léptem fel.
▪ MTV-Lottó-show
▪ Forma 1  
▪ Rádió 1 party  
▪ RTL-klub Reggeli  
▪ RTL-klub Delelő
▪ RTL-klub Road-showk  
▪ E-klub  
▪ Kamaraerdő – fesztivál
▪ PECSA.
▪ TV2 – Dáridó  
▪ TV2 – Jó reggelt Magyarország  
▪ Bp Tv
▪ Royal Hyatt Hotel
▪ Felvonulási tér : „Tisztán élj” Vakáció Avató Rendezvény a Fila – Juventus rendezésében

 

 

 

 

▪ Magyar Iparművészeti Egyetem táncos-divatbemutató
▪ Aerobic Fitness Bajnokság
▪ Pólus Center - Gyerek nap  
▪ Coca-Cola Road-show
▪ Westend - Amerikai napok
¤ Külföldi együttes és több hazai együttes táncos videoklippjében való szereplés
¤ Red Devil Energy Drink Promóció (országjáró turné)
¤ Bomba Energy Drink Promóció (országjáró turné)
¤ Samsung Mp3 Promóció (országjáró turné)
¤ 2000-ben táncos-koreográfusi felkérés egy hazai együtteshez
¤ 2006-ban – az EU táncos találkozón, fesztiválon Cipruson Török Andreával képviseltük Magyarországot: Hip-Hop, Street Dance, Modern-kortárs stílusban.
¤ 2007-ben – az EU táncos találkozón, fesztiválon Cipruson 4 tanítványommal képviseltük Magyarországot: Hip-Hop, Street Dance, Modern-kortárs stílusban.
¤ 2008-ban - az EU táncos találkozón, fesztiválon Cipruson 4 tanítványom képviselte Magyarországot: Hip-Hop, Street Dance stílusokban.

 

 

 

 

FILMEK/SZÍNDARABOK/IMAGE FILM:

♥ 2011. - The Borgias (Film) - Kosztümös báli jelenetekben - Táncos

♥ 2013. - Dracula (Film) - Kosztümös báli jelenetekben - Táncos

♥ 2013. - Fleming (Film) - Ian Fleming életéről szóló filmben, a jazz-clubban - Táncos

♥ 2013. - The Selection (Film) - A futurisztikus filmben, a báli jelenetekben - Táncos

♥ 2017. - Passio XXI. (Színdarab) Rendező: Alföldi Róbert - Táncos

♥ 2017. - BBC Genius, PICASSO (Film) - Táncos

♥ 2019. - The Alienist (Film) - Táncos

♥ 2019. - Intercontinental (Image Film) - Kiemelt szereplő

 

 

 

 

 

Tánckurzusok, melyeken részt vettem, Modern - Kortárs és Street Dance stílusokban:

(teljesség igénye nélkül)

¤  Joseph Tmim (Izrael), Limón stílus – Művészetek Palotája (2006.)
¤  Raza Hammadi (Franciaország) Art-jazz – Thália Színház (2006.)
¤  Joseph Tmim (Izrael), Kortárs stílus – Thália Színház (2006.)
¤  Marilena Grafakos (Görög), Horton és Limón stílus – Trafó (2006.)
¤  Ladjánszki Márta (Magyarország): Kortárs stílus és technika –   Trafó (2007.)
¤  Joseph Tmim (Izrael), Kortárs - Limón stílus – Művészetek Palotája (2007.)
¤  Jean-Marc Torres (Franciaország), Kortárs stílus – Mozdulatművészeti Stúdió (2008.)
¤  Joseph Tmim (Izrael), Kortárs - Limón stílus – Művészetek Palotája (2009.)
¤  Fodor Zoltán (Magyarország), Modern stílus - Művészetek Palotája (2009.)
¤  Sebastien Vela Lopez (Franciaország), Hip-Hop - SÍN Kulturális Központ (2009.)
¤  Vasco Alves (Portugália), Hip-Hop (2009.)
¤  Big Bang (Belgium), Hip-Hop tánckurzus és táncverseny (2009., 2011., 2012., 2013.)

Akiktől Belgiumban tanultam: (teljesség igénye nélkül...)

Kris Loix, Stef Ferrest, Fred Lefty, Aurel Zola, Mohamed Pablo Boujarra,

Kevin Aka Toto, Kamilla Marzieh,  Lowie Deseyne, Katerina Ourda, Valentina Nigro, stb.

¤ Jian Pierre – Louise (Britney Spears táncosa) Hip-Hop (2011.)
¤ Ava Bernstine (Britney Spears táncosa) Hip-Hop (2011.)

¤ Ika (Italy) Dancehall (2012.)

¤ T-Boy (SK) Poppin' (2012.)

¤ Lady Venus (Stephanie Sit, UK) Waacking (2012.)


¤ Blake McGrath (Kanada, USA): Jazz-Funk, Modern class (2013.)

stb.

 

HAVE A SUNNY DAY!!!